Keltetek már úgy fel, hogy az ágyban akartatok maradni és nem mozdulni egész nap? Igen? Jó, mert most pontosan így érzek.
Ma két angol órám is lesz egymás után, semmi kedvem nincs Mr. Parkhoz, mármint tök jó fej meg minden csak.. meh~.
Nyűgösen felültem, beletúrtam a már amúgy is kócos hajamba, megvakartam az arcom, letettem a lábam és mikor a talpam a hideg padlót érintette összekoccant a fogam. Elsétáltam a szekrényemig s bár a szememmel a kényelmes gatyáimat szemléltem, a kezem - ismét - máshogy gondolta és egy fekete szűk farmer akadt ujjaim közé.. Másikat meg már nincs kedvem kihalászni így egy ásítással kaptam ki egy pólót aminek krém színe volt. Tökéletes.
Ahogy a fürdőbe vonultam és megláttam magam még jobban elment a kedvem a naptól. Úgy nézek ki mint egy száz éve rothadó zombi, aki nem jutott semmi ételhez. Hát ha valaki ért hogyan kell egy arcot tökéletessé szabni most segíthetne ezen a szörnyűségen, ezen egy réteg alapozó se segítene.
Pár percig bámultam magamat azon agyalva mit kezdjek magammal, végül arra jutottam egy szemceruza nem árthat, pedig megmondtam magamnak, az a nap csak egyszeri alkalom volt, most még is itt állok, próbálva nem kibökni a szememet. Ahogy azzal végeztem próbáltam csinálni valamit a hajammal, felzselézni vagy ahhoz hasonló, ám amint megláttam mennyire elhanyagoltam a szemöldökömet jobban elszörnyedtem.
El is felejtettem már őket, hiszen a frufrum megállás nélkül elrejti, jobb is, ezeket a szörnyetegeket senki se akarja látni, én meg aztán hozzájuk nem nyúlok, a végén úgy néznék ki mint Jeffree Star, abból pedig nem kérek. Neki jól áll, én biztos szopott gombócként végezném.
Majd valamelyik nap átpofátlankodok Kibumhoz hiszen a múltkor is ő csinálta meg... vagy is inkább csak megmutatta hogyan kell, azóta már elfelejtettem. Őszintén, akkor olyan jól néztem ki, hogy magamat is megdugtam volna.
Amint úgy érzem megtettem minden magamtól telhetőt csak bólintva egyet totyogtam le a lépcsőn, nem aludtam el, ami elég meglepő, olyan tudok néha lenni mint egy macska és tizenkét órákat punnyadni. Mármint ki ne szeretne aludni? Senki se zavar, csönd és nyugalom van.
Jah, kivéve ha rémálmaid vannak és sírva kelsz fel... Miért kell minden gondolatomnak ilyen sötéten végződnie? Nekem tényleg sürgősen orvosra van szükségem.
Ahogy leértem láttam anyáékat a konyhába nevetni, ettől az én kedvem is kicsivel jobb lett így oda sétáltam.
- Jó reggelt - ültem le arra a székre ami a legtávolabb helyezkedett el a többitől. Igen, még a saját vér szerinti szüleim se érinthetnek meg, mikor anya először észrevette mennyire távolodom, sírt, magát hibáztatta amiért elbukott szülőként s bár nem emlékszem mi történt velem, biztos vagyok abban, hogy a szeretteimnek ehhez semmi köze.
- Reggelt neked is öcsi.. Mit csináltál a szemeddel? - kérdezte, ezzel felvonva szüleim figyelmét. Anya egyből pajkosan elvigyorodott.
- Ahw, Baekkie, csak nem megtaláltad a sminkes dobozom? De édes vagy - kacagott boldogan. Eh.. néha szörnyű tud lenni.
- Ez hol édes? - ráncolta apám a homlokát. O-oh... - Már nem azért fiam, de úgy nézel ki, mint egy rossz buzi. Miután megreggeliztél szed le - parancsolta amire csak bólintani tudtam. Most mi mást tehetnék? Pontosan tudom mennyire zárt apám a melegséggel kapcsolatban.
- Hagyd már szerencsétlent. Tudod mennyi híres idol használ sminket és még se melegek? - védett meg anya. - Szerintem csodálatosan áll, Baekkie - kacsintott. Jó egem, ments meg.
Bekaptam az utolsó falatot a reggeliből és elköszönve tőlük vágtattam az ajtóhoz - mert eszembe sincs leszedni a szemceruzát ha már fél óráig szenvedtem vele-, felkaptam magamra a vastag kabátom és már indultam is.
Őszintén, ha valaha is képes leszek elviselni a fizikális kontaktust és lesz barátom fogalmam sincs hogyan fogom elmondani apámnak anélkül, hogy feldaraboljon és kidobjon a kukába. Én szeretem őt, hiszen nagy nehezen a viselkedési problémámmal megszenvedve felnevelt, ettől függetlenül félek mi lenne a lépése..
Talán sose kéne elmondanom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése