Boldogan ittam a forró csokimat miközben Kibumra vártam. Minden pénteken suli után ide jövünk, hogy együnk sütit és igyunk finom italokat.. Bár nem tudom hol késik...
Az utolsó óránk mindig külön van, mert ő énekre jár én pedig rajzra. Imádom ahogyan énekel, olyan egyedi hangja van, viszont mindig elmondja nekem, hogy nem akar idol lenni.
Őszintén nem igazán értem, pedig olyan sokra vihetné.. mondjuk félteném, szörnyű dolgokat hallottam az idol életről. Állítólag éheztetik őket, állandóan hajtják és összeroppantják a lelküket és testüket, az utolsó pozitívumot is kiirtják az emberből. Legyen bármilyen pozitív Bummie, nem lehetetlen darabokra tépni.
Mindannyian emberek vagyunk tele hibákkal, azt hogy ezt páran nem bírják felfogni felperzseli a véremet.
Mostanában mindenki tökéletes akar lenni, ezzel saját magukat zárják egy dobozba ahonnan soha nem fognak szabadulni, csak akkor ha végre megértik, hogy magukat kell adniuk és nem más lépéseit követni.
Meg kell találnod a saját utad legyen bármilyen nehéz is, végig kell rajta menned.
Én is próbálom megtalálni.. Egy utat ami elvezet a megnyíláshoz.. Bármennyire is érzem magam jól a saját kis buborékomban tudni akarom milyen mikor valaki megérint és nem undorodom.. a helyzetem pedig elég súlyos, már csak a fizikális kontaktus gondolatától is rosszul vagyok.
Az agyalásomból legjobb barátom hangja húz ki, felpillantottam rá és elmosolyodtam.. Hm, érdekesen áll a haja és az arca is piros.. Biztos kicsípte hideg.
- Ne haragudj a késésért - vette le a kabátját majd a ráhelyezte a székre. - Csak beszélnem kellett Mr. Parkkal - emelte arcába a menüt, pedig pontosan tudja mi van rajta, másrészt mindig ugyan azt rendeli, nem hiszem hogy ma hirtelen mást akar...
Zavartan pislogtam, direkt nem reagálva a Mr. Parkos mondatára, kicsit sem érdekel miért volt szüksége beszélnie az új tanárral.
- Yah! - csapta le a menüt az asztalra amire összerezzentem. - Nem is érdekel mit beszéltem vele? - Unottan megrázom a fejem elfogyasztva az utolsó cseppet az átlátszó pohárból. - Pf, szemét - csücsörített - Nos akkor is elmondom - csapta össze a tenyerét.
Most már értitek miért nem érdekelt? Tök mindegy mi a válaszom, mindig mindent elfecseg nekem.
- Megkérdeztem hogy ad-e külön órákat, és tudom mire gondolsz, 'Kibum neked nincs szükséged külön órákra, te már anyanyelvi szinten használod az angolt' de-! Nem magam miatt kérdeztem.
- Akkor? - billentettem oldalra a fejemet.
- Miattad..
- Hogy mi van?
- Lehetséges hogy.. - harapta el a mondatot.
- Fejezd be ha már elkezdted - néztem rá mérgesen.
- Öhm.. külön óráid lesznek Park ChanYeollal... meglepi - mosolyodott el kínosan.
Én.. Megfojtom.. Szétmarcangolom és kidobom a kukába ezt a szőkét.
- Megőrültél? Miért csináltad? Teljesen elment az eszed? - akadtam ki.
- Dehogy, szükséged van a segítségre!
- Nem nincs, szóval mond le!
- Jó, jó - emeli maga elé a kezét védekezésképen. - Ah... ma nem kívánok semmi édeset... nem megyünk sétálni?
- Ilyen hidegbe? - fintorodom el.. Pontosan tisztában van azzal mennyire utálom az ilyen időt.
- Légyszii~ - használta nagy cica szemeit.. Eh.. miért kell ilyen édesnek lennie? Pokolba ezzel az emberrel.
- Rendben, csak hagyd ezt abba - mutattam egész lényére.
Miközben sétáltunk beállt közénk a csönd, de nem az a kínos, hanem kellemes.. Éreztem ahogy próbál közelebb jönni, viszont zavarja a személyes teremet ezért arrébb saccoltam.. Fájdalmas képet vágott és egy halk sóhaj hagyta el az ajkait. Összeszorul a szívem a látványán, bárcsak tudnám mire gondol ilyenkor..
Lehet legjobb barátok vagyunk, ettől függetlenül nekünk meg vannak a sajátos kis titkaink.
- Bummie.. mit kell tennem? Tudod... a fogadás..
A szőke hajú megállt és felém fordult kitárt karokkal. - Ölelj meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése