[FEJEZET 013]

      Unottan lóbáltam a lábamat, igen, lehet kicsi vagyok, de azért a lábam leért, ám mivel a padon ülök anélkül mozgattam őket, hogy beakadnának.

Már eltelhetett tíz perc a büntetésből és ha jól vagyok informálva akkor negyven percig tart.. mondjuk ilyenkor egy tanárnak nem kéne velem lennie?

Nem mint ha érdekelne, úgy se fogok innen felkelni, túl lusta vagyok, pedig magamat ismerve ellógnám.. Csak Mr. Park adta a büntit és az ő szavainak nem állok ellent.. Ez így most.. nagyon furán hangzott..

Hagyjuk, meg se fordult a fejemben.

- Hah, szóval itt vagy. - A hirtelen hangra meglepetten emeltem fel a fejem. Mi a franc, ez valami ninja? Meg se hallottam ahogy bejött, a frászt hozta rám.

A lustaságom egy pillanat alatt eltűnt, lemásztam az asztalról és kényelmetlenül álltam egy helyben. Mr. Park neki dőlt a falnak, egyik kezével a zsebébe nyúlt és előszedett egy papírt..

Ne... ne mond, hogy..

- Az lenne a kérdésem BaekHyun, hogy miért rajzoltál le? - dobja fel a gyűrt lapot ami egyenesen vissza esett a tenyerébe.

Lassan megnyaltam kiszáradt ajkaimat, kinyitottam hogy beszélni kezdjek.. még is, egy szó se hagyta el a torkom.. ott ragadtak, nem akartak mutatkozni, a saját szavaim is féltek Mr. Park reakciójától.

Megrántottam a vállam, pedig tudom ez nem elég válasz neki, magyarázatot akar amit nem adhatok meg neki.

- BaekHyun. - Ne mond ki a nevem ilyen tónussal. - Nem leszek mérges, csak mond el. - Komoly arcáról lecsúszott a tekintetem a gyűrűjére. 'Ő egy házas férfi, Baek.' Csengett Kibum hangja az agyamban. Igen, tudom!

Tudom hogy foglalt és örülök amiért megtalálta élete szerelmét, a párját aki a legszebb mosolyt csalhatja az arcára.. én csak.. magam se tudom mi folyik le bennem, fogalmam sincs miért dobog úgy a szívem mint ha lefutottam volna a maratont, miért reszketek úgy mint ha leöntöttek volna hideg vízzel..

És nem tudom most miért eredtek el a könnyeim.

Elakartam kerülni, hogy meglássa, ezért rögtön meghajoltam.

- Bo-bocsánat amiért nem figyeltem a-az óráján, Mr. Park. Többször nem fog megtörténni - mondtam halkan de érthetően.

- Nem ezt kérdeztem. - Szinte látom magam előtt ahogyan zavarodottan összevonja a szemöldökét. - Miért rajzoltál le? - a cipője kopogni kezdett. Jaj ne, most közeledik, vagy kezd kifogyni a türelméből?

- Sajnálom - motyogtam.

- BaekHyun.. - hirtelen éreztem meg két meleg tenyeret a vállamon. A levegő bennragadt a tüdőmben, miközben felnéztem rá. Mi ez? Mié- oh.. és itt jön az undor.

- Ne haragudjon - zokogtam el magam, felkaptam a táskám, figyelmen kívül hagyva kiáltását szaladtam el.

El se hiszem.. megérintett. Ott tartotta a kezét a vállamon.. Hatalmas kezei vannak, védtelennek éreztem magam egy pillanatra.. Nem, ez lehetetlen, igaz? Miért pont ő lenne a szabadulásomra a válasz? Azt se tudom kicsoda ő.

Ötletem sincs kicsoda valójában Park ChanYeol.. még is.. arra ez egy másodpercre megindult bennem valami az undor előtt.. féltem és egyben biztonságban éreztem magam... ettől függetlenül kell lennie egy értelmes magyarázatnak.

Amit érzek az nem szerelem, jó.. sose voltam még szerelmes, aligha hiszem hogy valaha is leszek.. meg, miért lennék már az? Mint már említettem, nem is merem őt.

Akkor miért rajzolgatom? Miért minden második gondolatom szól róla, miért vagyok ideges ha a közelemben van? Ő lenne... az út amit már mióta keresek? És ha igen, miért pont Mr. Park... Családja van az istenit! Ennek tetejében a tanárom is..

Még is hogy a fészkes fenébe tudna segíteni a falaim lebontásába, ha már foglalt? Még baráti viszonyba se lehetnénk.

Ezek a kérdések bombázták meg az agyam, a lábaim hirtelen feladták a szolgálatot, éreztem ahogyan a testem a földön csapódik és mielőtt minden elsötétült volna egy gondolatom volt..

Park ChanYeol...