[FEJEZET 012]

           A mosdóban lévő tükörbe nézve rájöttem mekkora egy lúzer vagyok. A sírástól elfolyt a sminkem és pirosas lett minden a szemem körül. Csodálatos.. és még vizes is vagyok, mert valahogy le kellett magamat nyugtatnom ezért megkértem Kibumot locsoljon rám vizet, most pedig úgy nézek ki mint egy ázott kutya. Egy zsebkendő segítségével letöröltem a könnyeim által okozott fekete csíkokat, pár levegő vétel után úgy éreztem most már jól vagyok.

A szöszi visszament a terembe, hogy elnézést kérjen a nevembe is, de ez nem azt jelenti hogy ez felment az órák utána bennmaradástól... Meg is érdemlem.

Készültem kilepni a mosdóból mikor a valóság arcon csapott.. Mr. Park ugye... egyből kidobta a kitépett lapot? Nem nézte meg, hiszen miért érdekelné? Vagy mi van, ha nem dobta ki és valamikor még is rá vet egy pillantást? Akkor lenne hivatalosan is vége az életemnek.. Talán megkérhetném, hogy adja vissza... ja ezzel egy probléma akad. Gyáva vagyok.. Vagyis lehet az irodalom tanárnak simán visszapofázok, de az egy idióta.. Mr. Park pedig ijesztő.

Valahogy vissza kell szereznem azt a fránya lapot! Esetleg kérhetném Kibumot.. eh, amilyen kis kíváncsi rögtön lecsekkolná a rajzot.

Lehet csak túl dramatizálom.. sőt, biztos, az a papír már a kukában lapul.

Ezt mondogattam magamban, elhitettem magammal miszerint nincs semmi baj így visszaindultam - természetesen megvárva míg kicsöngetnek. Az első aki kilépett a teremből Mr. Park volt, egy pillanatig csak bámult utána egy fejrázással tovább állt.

Eh, most utálhat nagyon. Ennyi Byun, elástad magad az angol tanárnál, ezután külön órákat se fog adni, miért pazarolná az idejét rád, hiszen biztos van családja.

Oh, el is felejtettem... ő házas.. Egy házas férfit rajzolgattam? Valaki verjen fejbe.

- Most már jobban vagy? - lépett elém Kibum.

- Aha - billentettem oldalra a fejem amire elmosolyodott.

- Szerintem Mr. Parkot elfelejtették informálni a problémáddal kapcsolatban - gondolkodott.

- Tényleg? Azt a.. a neved lehetne SherBum - forgatom meg a szemem.

- Olyan vagy - biggyesztette le az ajkait. - Amúgy - lépett közelebb hozzám amitől rögtön elfintorodtam. - YAH! Hagyd el a pofavágásokat. Aish szörnyű vagy. Megígérted, hogy figyelsz az óráján, mi történt?

- Őszintén Bummie, ha olyan segg hülye lennél és látnád amit én! Majdnem az egész szöveg halandzsa volt a számomra, főleg a hiányzó szavak nélkül - tettem karba a kezem.

- Azért van a retkes szád, hogy kérdezz Byun BaekHyun! Ő pedig azért tanár, hogy segítsen, ha csak ülsz és nézel ki a fejedből nem fog menni. Tizennyolc éves vagy, állj a lábadra, hord magad Mr. Park elé, kérj bocsánatot, mond el a problémád, biztos meg fogja érteni, nem olyan szemét. Sőt a kilencedikesek imádják, mert hihetetlen mennyiségű kedvesség szorult belé.

- Néha nagyon utállak, Kibum - puffogom felfújt arccal.

- Én is szeretlek. Mivel órák után bent kell maradnod és szörnyű barát vagyok, nem várlak meg - dobott a levegőben egy puszit. - Most mentem.

- Ha? Hova mész? - pislogtam elveszetten.

- Vannak más barátaim is baby, nem hanyagolhatom el őket - intett kacsintva.

- Ribanc - pusmogom magamnak.

- Hallottam ám - kiálltja nevetve. Az ajkaim felfele kunkorodnak, ám amint meglátom, hogy a szöszi egy hatalmas vigyorral ráugrik egy rózsaszín hajú fiúra elkomorodom.

Nevetni kezdenek valamin miközben mások is csatlakoznak.. Bárcsak... én is ott lehetnék, bárcsak tudnék olyan felszabadult lenni, mint ők.

Míg az egyik oldalam azt kiáltja jó ez így, legalább senki nem tud bántani, addig a másik felem már menni akar.
Valahogyan le kell döntenem a börtön falakat.

Megtalálom rá a megoldást, kerüljön amibe kerül.