Ahogyan ott állt felettem és aggódó szemekkel vizsgált totálisan elvette a lélegzetemet. Nem zavart ahogy szinte a pofámba nyomta a kezét, viszont féltem elfogadni, ám bunkósság lenne elutasítani, még se tudom rá venni magam, hogy tenyeremet az övébe csúsztassam ezért magamtól felállok.
- Sajnálom, nem figyeltem - hajoltam meg illedelmesen.
- Mit csinálsz itt órák után? - hagyta figyelmen kívül a bocsánatkérésem. Ch.. bunkó.
- Tanultam - motyogtam. - Mr. Park...
- Igen?
- A rajzzal kapcsolatban.. teljesen véletlen volt, néha random embereket rajzolok le é-és - eh most mit mondjak? - Bocsánat, többször nem fog megtörténni - haraptam be alsó ajkamat. - Remélem még mindig van lehetőségem a külön órákra önnel - nyeltem nagyot. Kérlek ne utasíts el.. Segíts nekem, szükségem van rád.
Egy ideig csak meglepetten pislog végül elmosolyodik.
- Én szívesen segítek, BaekHyun, viszont akkor együtt kell működnöd, nem vagy te buta csak egy kis löketre van szükséged. Akkor hétfőn órák után találkozunk. Vigyázz magadra - nyúlt felém s hirtelen mozdulattól becsuktam a szemem. Éreztem ujjai átszántottak tincseimen miközben összeborzolja, majd tovább is ment. Sokkosan álltam egy helyben, ahol megérintett most ég a bőröm.
Fejemre tettem a kezem és az ajkaim felfelé kunkorodott. Nincs undor.. nem érzem azt a furcsa hullámot a gerincemen, ez most más. Azért azt se mondanám, hogy kellemes, inkább furcsa.
Biztos vagyok abban, hogy ChanYeol a megmentőm és nem fogom magamtól eldobni a lehetőséget.
Sokkosan lépdeltem ki az iskolából egy hatalmas mosollyal az arcomon, ha valaki kívülállóként rám pillant tuti hülyének nézne, de nem érdekel, nagyon boldog vagyok és semmi nem ronthatja el a kedvem.
A telefonom hangos csörgésére megrezzenek, kiveszem a műszert a farzsebemből és pánikolva beharapom az ajkam.
Félve felvettem.
- Byun BaekHyun! - jött a mobilból Kibum mérges hangja. Upsz. - Hol vagy? Már húsz perce várok! - dühöng.
- Még a suli előtt állok - motyogom zavaromban.
- Akkor szedd össze magad és hord ide a nagy segged, tudod milyen kínos itt egyedül ülni?
- Sajnálom, sietek - kezdek el rohanni miközben leteszem. Ah, hogy felejthettem el Bummiet? Nem vagyok százas.
A hideg teljesen lefagyasztotta a lábam mire odaértem a cukrászdához, ahogy lihegtem a meleg leheletem látszott a hidegben.
Ahogyan beléptem a meleg átölelte a testem, egyből Kibumot kezdtem keresni a szemeimmel. Ott ült a sarokban, tipikusan csücsörített ezzel mutatva mennyire mérges. Lehajtott fejjel közelítettem meg majd leültem elé.
- Mi volt annak az oka, hogy késtél? - fonta össze az ujjait az asztalon.
- Mr. Parkal volt külön órám.. - vonogattam a vállam. - De ezt te is tudod.
- Aha.. annak vagy harminc perce vége - duzzogott. - Ezért kifizeted a kávém és az epertortám, akkor megbocsátok.
- Pff, legyen - forgatom meg a szemem.
- Király - tapsolt vidáman. - Na és milyen volt?
- Jó.. nagyon jó - túrok bele a hajamba emlékezve az érintésére.
- Örülök, hogy végre a talpadra álltál, büszke anyává teszel.
- Anyává?
- Igen, néha úgy érzem én vagyok az ommád és meg kell óvjalak minden fennálló veszélytől - bólintott magabiztosan.
Mondjuk ebben a kijelentésében nincs hazugság, sokszor úgy érzem hogy az egyik szülőmmel vagyok, természetesen ez nem rossz dolog, hiszen tényleg vigyáz rám amiért nem lehetek ennél hálásabb.
- Baek baby - csettintett felhívva ezzel a figyelmem.
- Hm?
- Holnap ráérsz? Szeretnék vásárolni menni és nincs kedvem más társaságához.
- Öh.. ráérek, de-
- A tömeg... nyugi, olyan helyre megyünk ahol kevesen lesznek..
- Akkor oké..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése